E78

11 lány, 2 fiú és 1 kutya esete az E78 kiállítótermében

11 lány, 2 fiú és 1 kutya esete az E78 kiállítótermében
Miután az E78 kipihente a március második hétvégéjének koncertforgatagát, és csütörtök délelőtt sikeresen bejelentették, hogy a 2015-ös Pécsi Egyetemi Napokat a Zsolnay Kulturális Negyedben rendezik, délután nem volt más hátra, mint megnyitni a Kemence Galéria kiállítását. A PTE Művészeti Kar tervezőgrafikus hallgatói mutatkoztak be műveikkel, az este sztárvendége Bogyó, a szak kutyája volt.

Első ízben kaptak rá lehetőséget a tervezőgrafikus tanoncok, hogy a nagyközönség elé tárhassák munkáikat. A szak három évfolyamán harmincegyen tanulnak, közülük most tizenhárom hallgató munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállításon láthatóak többek között pályázati munkák és órai feladatok is. Felkészítő tanáruk, Gerendy Jenő egyetemi docens és szakirányvezető a megnyitón elmondta, nagyon régi álmuk volt, hogy nyithassanak egy kiállítást a Zsolnay Kulturális Negyedben, a kar szomszédságában. Kihangsúlyozta, hogy a Kemence Galéria kiváló helyszín erre, hiszen mind fiatalos stílusában, mind elhelyezkedésében tökéletesen illik a kiállított munkákhoz. A kiállítás címéről elmesélte, hogy azért érdekes, mert teljesen váratlanul pattant ki az egyik hallgató fejéből. Éppen olyan kreatív, mint a kiállított művek!